Barion Pixel

Rólam - Vagyok aki Vagyok

ÉLETMÁTRIX AKADÉMIA




Egyben biztos vagyok.
Egy Lélek vagyok, aki most éppen ebbe a testbe
költözött.
Abban is biztos vagyok, nem csupán egy test vagyok melybe beköltözött egy Lélek.




No de ki is vagyok ebben az Életemben?

M. Kata néven érkeztem, a rák jegyében, nyilas aszcendenssel.
Esztergomban látott meg a napvilág, ami azóta sem változott, nem úgy, mint Én.
Kamasz korom óta kutatom és próbálom megérteni a lelkemben és mások lelkében zajló érzelmek miértjeit, amire az első válaszokat egészségügyi középiskolában tanult pszichológia órákon találtam meg. Persze nem elégedtem meg ennyivel, így egyre mélyebben és mélyebben fedeztem fel azokat a rejtelmeket melyek a külvilág számára láthatatlanok és elérhetetlenek. Hosszú nehézségekkel terhelt, végtelenül rögös út vezetett odáig ahol most tartok.
Nélkülözés, szeretetlenség, hiány, boldogtalanság jellemezte mindennapjaimat három icipici gyermekkel egyedül maradt anyaként.

Aztán egy igen mély és fájdalmas pillanatban megszületett a döntés, hogy elég volt.

Sok száz életemnek történetét, örömét, fájdalmát, emlékét ismerem. Az elmúlt 20 évben, naponta több órában végzett "önmunka" közben tudatosan jártam őket végig, miközben ezekből a tapasztalásokból született Életmátrixom Sérülésemlékeit, tervkódjait, különböző esszenciáit elengedtem.

Végtelenül hálás vagyok mindegyikért, mert bármilyen mélységű nehézségeket, feladatokat, leckéket okoztak is a jelen életemben, mégis...
általuk (is) lehettem az aki ma vagyok.



És újjászülettem...

Lépésenként megtaláltam önmagam... felismertem miért választottam a földet, mint tapasztalati és érzelmi játszóteret... megértettem mi az életem tanulni valója és feladata... megtanultam feltétel nélkül szeretni és elfogadni, támogatni...

És most Vagyok Aki Vagyok, miközben itt tartok saját életem Itt és Most-jában...

Életmátrix Coach, Természetgyógyász Life Coach, Párkapcsolati Coach,
az Életmátrix Ideal Flow megálmodója és megalkotója,
az Életmátrix Akadémia alapítója,
büszke édesanya, kiteljesedett exfeleség,
életút támogató, belső utazó, célmegvalósító vezető, tudatos teremtő,
hálával létező, boldog Nő.









Amit neked adhatok…

Életmátrix Coachként élethelyzeteid, kapcsolataid, párkapcsolatod valódi és minőségi változásainak megteremtésében segítek, könnyebbé teszem életed negatív tapasztalásait, miközben folyamatosan emelem rezgésszintedet, vonzáspontodat, érzelmi intelligenciádat.

Küldetésem a minőségi változások, Nőiesség / Férfiasság és az ideális párkapcsolat megélésének támogatása.

Csak és kizárólag élethelyzeteimben, kapcsolataimban megálmodott, már elért minőségi változásaimon keresztül mutatom meg, hogy Életmátrix Ideal Flow elengedéseivel bármi elérhető, megvalósítható amit szeretnél.

Az elmúlt 15 évben tiszta szívvel támogattam a hozzám forduló férfiakat és nőket, hogy megtalálják azt a hitet és erőt, mely által harmóniában, szeretetben élhetnek önmagukkal. Mindezek miatt vendégeim szájról szájra adták tovább elérhetőségemet és mostanra már 3 földrészen élnek ezen a csodálatos földbolygón. Rengeteg sikeres és boldog pillanatot köszönhetek nekik, miközben határtalan ajándékként élem meg, hogy 18 országban ragyognak kis fénypontonként és élik meg, a bennük és általuk teremtett minőségi változásaikat élethelyzeteikben, kapcsolataikban, sikereikben, párkapcsolatukban egyaránt.

Állj félre bátran te is a saját utadból, hiszen ha jó úton jársz soha nem tévedsz el !!! ღ
Szívből kívánom, hogy megtapasztald. ღ
Szeretettel ölellek ღ
Kata

21780
Életmátrix elengedések támogatásával eltöltött órák száma
4230
Leszületés Előtti Élettervezés olvasásával eltöltött órák száma
9531
Akasha Krónika olvasásával eltöltött órák száma
17325
Skype beszélgetésekkel eltöltött órák száma
18
Országok száma ahol Vendégeim, Tanítványaim élnek
2790
Tanítással eltöltött órák száma

Rólam - Vagyok aki Vagyok

Életmátrix
Hírek, postok, cikkek

BlogOM

Szeretlek is meg nem is... mindig így van ez?

Szeretlek is meg nem is... mindig így van ez?


Nem, nem mindig van így. Elérhető, megélhető a szeretlek is meg nem is játszmája nélküli hétköznapok. Tenni kell érte? Igen. Nehéz? Igen. Elszalasztható? Igen. Felszabadulást ad? Igen. Érdemes küzdeni érte? Igen.

Miért büntetsz megint Karma?

Miért büntetsz megint Karma?


No ez egy igazán jó kérdés.

Isteni büntetés? Sors? Miért ilyen nehéz az Élet? Miért van benne ennyi feladat és fájdalom? De ha már van, miért engem ér el mindig? Mit kell kiegyenlítenem? Mit kell megoldanom? Mit kell változtatnom? Kell egyáltalán valamit tennem?

Érzelmeid börtönében

Érzelmeid börtönében

Félsz, rettegsz, hogy újra csalódni fogsz? Nem akarod, nem tudod elviselni, hogy még jobban fájjon. Egyre magasabb és nagyobb a várfal ami mögött éled mindennapjaidat? Olyan mintha érzéseid börtönében csücsülnél? Nem látsz kiutat, mert megrekedtél?

Elérhetőségeim

  • Központ Szlovákia:
    Jesenského 82 Stúrovo
    Cégnév: Mátrix-Idealflow s.r.o
    Adószám: 2121573520

    Skype: Kata-Életmátrix Akadémia

    eletmatrix@gmail.com

Hírlevél feliratkozás

Barion - Online bankkártyás fizetés

Kövess Engem

Életmátrix Akadémia © 2024 All rights reserved.