Amikor elveszítjük önazonosságunkat, amikor már nem érezzük, kik vagyunk valójában nőként, a Lélek nem tűnik el — csak elhalványul benne az Emlék, amelyből az önazonosság fakad.
A női lélek ilyenkor gyakran érzi, hogy valami hiányzik belőle és egyre mélyebben vágyik visszaszerezni azt a Nőt, aki tudja, milyen érzés ragyogva ébredni minden nap, biztonságban, szeretve, a vágyott Férfi oldalán.
Azt a Nőt, aki szabad, élő és aki nem fél szeretni, mert már emlékszik arra, ki ő a Létezésben.
Az Életút Sorshelyzet rendezésénél a Lélek ölelő mélységének meditatív terében, szembesítés nélkül megérkezik a Lélek, ahol szembesítés nélkül képessé válik újraírni mindent az adott témában, miközben a jelen életből lassan visszahullámzik a Lélekszületésig — oda, ahol az első emléke született önmagáról. Ebben a csendben megtörténik a feloldozás: a sorshelyzet, amely eddig ismétlődött, megszűnik mint kényszerű feladat, és átalakul tanítássá, amelyből bölcsesség születik.
Az Örökölt Sorshelyzet rendezésénél a Lélek ölelő mélységének meditatív terében, megérkezik a Lélek az anyai és apai energia gyökeréhez, ahol az ősök kimondatlan fájdalma, küzdelme, szenvedése és sorsa rezeg. Ebben a csendben megtörténik a feloldozás: az anya, apa, generációk, ősök energiája megtisztul, a sorsvonal újra a Forrás rendjébe rendeződik, amikor a nő elengedi mindazt, amit nem az ő Lelke választott.
A folyamat végére a nő újra érzi: nem a múltja határozza meg őt, és nem az ősök sorsa él benne, így képessé válik megválasztani a párját, irányítani az életé és párkapcsolatát, megélni nőiességének szabad, ragyogását.
Az Életút Sorshelyzetek és Örökölt Sorhelyzetek rendezése mindig ott kezdődik, ahol a Lélek már készen áll a változásra.
Vannak nők, akik a múlt terheit szeretnék végre letenni, mások a generációk fájdalmát, az ismétlődő mintákat oldják fel,vagy épp a Lélek elfeledett részeit hívják vissza magukhoz. Van, aki a sorsát szeretné megérteni, és van, aki már csak békére, könnyedségre vágyik.
Minden történet egyedi, mégis mind ugyanabba az irányba mutat: vissza ahhoz a ponthoz, ahol női fényed újra emlékezni kezd önmagára, és te újra nőként, önazonosan élhetsz.
A folyamat nem vezetett meditáció, hanem az Életmátrix terében történő belső munka,
ahol az átalakulás irányított módon, biztonságos keretek között zajlik,
anélkül, hogy közvetlenül szembesülnél a téma mögötti mélységekkel és energetikai tartalmakkal.
TÉMA LEHETŐSÉGEK:
Bármely élethelyzet, kapcsolat, érzelem megváltoztatható az Életút Sorshelyzetek és Örökölt Sorhelyzetek rendezésével.
Érezd meg, hogy most mely témádban hív a rendező energia.
Az alábbi témák inspirációként segítenek Téged abban, hogy megérezd és felismerd,
ebben az életpillanatodban mi az ami most leginkább valódi és mély belső átalakításra vár benned. :
✦ ÁLDOZATTÁ LETTEM A SZERETETÉRT – forrásgyökere
Áldozattá lettél a szeretetért, amikor a Lelked mélyén a kapcsolódás összekapcsolódott az önfeladással.
Ez a minta nem mindig a saját történetedben született. Sokszor csendben öröklődik tovább női sorsokon keresztül: anyáktól lányokig, kimondatlan lemondásokban, elviselt fájdalmakban, meg nem kapott szeretetben.
A női Lélek így tanulja meg, hogy a szeretetnek ára van – és ezt az árat neki kell megfizetnie.
Az Örökölt Sorshelyzet terében felsejlik, hol tört meg a női kapcsolódás áramlása az anyai vagy apai vonalon.
Egy élethelyzet, egy döntés, egy sors, ahol a szeretet csak áldozaton keresztül volt elérhető. Itt ismered fel, hogy amit hordozol, nem gyengeség, hanem hűség egy régi mintához, amely túlélni akart – nem boldog lenni.
Az Életút Sorshelyzetben finoman feltárulnak azok a lélekszintű választások, amelyeket te magad hoztál meg, még a leszületésed előtt.
Döntések, amelyekben újra és újra azt választottad, hogy inkább lemondasz magadról, csak hogy kapcsolódhass. Nem büntetésből, nem tudatlanságból – hanem azért, mert a Lelked akkor még nem ismert más utat a szeretethez.
Ebben a térben az áldozatszerep nem küzdelemmel oldódik fel, hanem emlékezéssel.
A Lélek lassan visszatalál ahhoz a belső igazsághoz, ahol a szeretet nem kér cserébe önfeladást, és ahol a kapcsolódás nem fájdalmon keresztül történik.
A folyamat végére újra megnyílik benned a Forrás tiszta áramlása: az a hely, ahol a szeretet és az önazonosság nem választás kérdése, hanem természetes állapot.
✦ SORSOMON A MAGÁNY PECSÉTJE – forrásgyökere
Sorsodon a magány pecsétje nem véletlenül jelent meg.
Ez a jel sokszor régebbi, mint a saját emlékeid. Női sorsokon át öröklődhetett tovább, ahol a kapcsolódás veszteséggel, elhagyással vagy érzelmi hiánnyal járt. Anyák és nagyanyák történeteiben, kimondatlan fájdalmakban, magukra maradt női életek lenyomataiban él tovább az üzenet: egyedül biztonságosabb.
Az Örökölt Sorshelyzet terében felsejlik, hol zárult be először a női szív az anyai vagy apai ágon.
Egy sors, ahol a közelség nem volt megtartó. Egy kapcsolat, ahol a jelenlét hiányzott. Itt ismered fel, hogy a magány nem személyes kudarc, hanem egy régi védekezés továbbélése, amely generációkon át őrizte a túlélés lehetőségét.
Az Életút Sorshelyzetben feltárulnak azok a lélekszintű döntések, amelyeket te magad hoztál meg.
Döntések, amelyekben újraválasztottad a visszahúzódást, mert a Lelked számára a kapcsolódás túl nagy kockázatnak tűnt. Nem azért, mert nem vágytál volna közelségre, hanem mert a fájdalom emléke mélyebb volt, mint a remény.
Ebben a térben a magány pecsétje nem letörlődik, hanem feloldódik.
A Lélek emlékezni kezd arra, hogy a kapcsolódás eredeti állapota nem veszély, hanem áramlás. Hogy a közelség nem elvesz, hanem megtart.
A folyamat végére újra megnyílik benned az a belső tér, ahol már nem kell egyedül hordoznod mindent, és ahol a sors nem a magányt ismétli tovább – hanem teret enged az élő, biztonságos kapcsolódásnak.
✦ ALKUDOZÁSOK ÖNMAGAMMAL – forrásgyökere
Alkudozásaid önmagaddal nem véletlenül születtek.
Ez a működés sokszor régebbi, mint a saját történeted. Női sorsokon keresztül öröklődhetett tovább, ahol a túlélés feltétele az volt, hogy a vágyak háttérbe szoruljanak, az igaz érzések elhallgassanak, a belső igazság pedig alkalmazkodjon a körülményekhez.
A női Lélek így tanulta meg: majd később, majd ha biztonságos lesz, majd ha mások rendben vannak.
Az Örökölt Sorshelyzet terében felsejlik, hol vált szokássá az önmagaddal kötött belső alku az anyai vagy apai vonalon.
Egy sors, ahol a nőnek nem volt tere önmagának lenni. Egy élet, ahol a béke ára a lemondás volt. Itt ismered fel, hogy amit ma magaddal teszel, valaha egy teljes női vonalat tartott életben.
Az Életút Sorshelyzetben feltárulnak azok a lélekszintű döntések, amelyeket te magad hoztál meg.
Döntések, amelyekben újra és újra elfogadtad, hogy majd később leszel fontos. Nem azért, mert nem tudtad volna, mire vágysz, hanem mert a Lelked akkor még nem ismert más utat a biztonsághoz. Az alkudozás a védelem nyelve lett.
Ebben a térben az önmagaddal kötött egyezségek lassan elveszítik az erejüket.
A Lélek emlékezni kezd arra az állapotra, ahol nem kell feltételeket szabni a saját létezésednek. Ahol nem kell mérlegelni, mikor, mennyit és hogyan lehetsz jelen.
A folyamat végére újra megnyílik benned a Forrás tiszta áramlása: az a belső rend, ahol az életed nem kompromisszumok mentén szerveződik, hanem önazonos jelenlétből születik.
✦ PÁRVÁLASZTÁS ÖNBECSAPÁSBAN – forrásgyökere
A párválasztásban megjelenő önbecsapás nem a felszínen születik.
Gyakran régebbi, mint a saját döntéseid. Női sorsokon át öröklődhetett tovább, ahol a kapcsolódás hiányos volt, a szeretet feltételes, a közelség bizonytalan. Anyák és nagyanyák történeteiben él tovább az a belső tanulás, hogy a valóságot el kell viselni – vagy át kell színezni –, különben túl fájdalmas lenne benne maradni.
Az Örökölt Sorshelyzet terében felsejlik, hol tanulta meg a női Lélek, hogy a remény fontosabb a tiszta látásnál.
Egy sors, ahol a nőnek be kellett érnie kevéssel. Egy kapcsolat, ahol a hiányt elfogadásnak nevezte, az elérhetetlenséget pedig sorsnak. Itt ismered fel, hogy az önbecsapás nem hazugság volt – hanem túlélési mód.
Az Életút Sorshelyzetben feltárulnak azok a lélekszintű döntések, amelyeket te magad hoztál meg.
Döntések, amelyekben újra és újra azt választottad, hogy hinni próbálsz abban, ami lehetne, ahelyett hogy kimondanád azt, ami van. Nem gyengeségből, nem naivitásból – hanem azért, mert a Lelked számára a remény volt az egyetlen híd a kapcsolódás felé.
Ebben a térben az önbecsapás nem lelepleződik, hanem feloldódik.
A Lélek emlékezni kezd arra, hogy a tiszta látás nem vesz el a szeretetből, hanem megtartja azt. Hogy nem kell történeteket gyártani ahhoz, hogy kapcsolatban maradhass.
A folyamat végére újra megnyílik benned a Forrás tiszta áramlása: az a belső tér, ahol a párválasztás már nem hiányra válasz, hanem önazonos találkozás.
✦ MEGINT UGYANOLYAN FÉRFIT TALÁLTAM – forrásgyökere
Az, hogy újra és újra ugyanolyan férfi jelenik meg az életedben, nem véletlen.
Ez a minta sokszor régebbi, mint a saját párkapcsolati történeted. Női sorsokon át öröklődhetett tovább, ahol a férfi jelenléte kiszámíthatatlan volt, érzelmileg elérhetetlen, vagy csak feltételek mellett volt megélhető. Anyák és nagyanyák életében rögzült az a belső tapasztalat, hogy a férfihoz való kapcsolódás mindig együtt jár hiánnyal, várakozással vagy önfeladással.
Az Örökölt Sorshelyzet terében felsejlik, hol alakult ki ez a kapcsolati lenyomat az anyai vagy apai ágon.
Egy sors, ahol a nőnek alkalmazkodnia kellett. Egy kapcsolat, ahol a férfi nem volt igazán jelen. Itt ismered fel, hogy amit ma választásként élsz meg, valaha túlélési út volt – egy női vonal csendes alkalmazkodása a férfi hiányához.
Az Életút Sorshelyzetben feltárulnak azok a lélekszintű döntések, amelyeket te magad hoztál meg.
Döntések, amelyekben újra és újra ugyanahhoz a férfi minőséghez kapcsolódtál, mert a Lelked számára ez volt az ismerős tér. Nem azért, mert ezt akartad, hanem mert ebben a mintában tanultál meg szeretni, várni, kitartani.
Ebben a térben a párválasztás ismétlődése nem kudarcként jelenik meg, hanem kulcsként.
A Lélek emlékezni kezd arra, hogy a kapcsolódás eredeti minősége nem hiányra épül. Hogy a férfi jelenléte lehet elérhető, megtartó és kölcsönös.
A folyamat végére újra megnyílik benned a Forrás tiszta áramlása: az a belső rend, ahol a párválasztás már nem múltbeli mintákhoz köt, hanem új minőséget hív be az életedbe.
✦ LEROMBOLT NŐIESSÉGEM - forrásgyökere
Amikor a női lélek túl sokáig él hiányban, a múlt energiái lassan átszövik a jelen minden pillanatát.
A szeretetlenség, a kiszolgáltatottság vagy az elhagyatottság érzése nemcsak személyes élmény, hanem generációkon átívelő az ősöktől hozott örökség is lehet.
A Sorshelyzet rendezés abban segít, hogy a női fájdalom gyökereinél oldódjanak azok a lenyomatok, amelyek generációról generációra újrateremtik a sérült női működést.
Az Örökölt Sorshelyzet feltárja, hol tört meg az anyai vagy apai vonalon a női energia áramlása.
Az Életút Sorshelyzet pedig megtisztítja azt, amit a Lélek önmaga hozott a leszületése előtti döntéseiből.
E térben a nőiesség nem harccal épül újra, hanem azzal, hogy a Lélek emlékezni kezd arra a tiszta női fényre, amelyet soha nem veszíthetett el – csak eltakart a múlt fájdalma.
A folyamat végére a nő újra kapcsolódik a Forrás tiszta női áramlásához, ahhoz a belső minőséghez, ahonnan a lágyság, az erő és az önszeretet egyensúlya fakad.
✦ MEGGYÖTÖRT NŐIESSÉGEM - forrásgyökere
A meggyötört nőiesség gyökerei sokszor mélyebbre nyúlnak, mint amit az emlékezet elérhet.
Az ősi női fájdalmak, a bántalmazás és megaláztatás lenyomatai nemcsak a te történeted részei, hanem azoké a nők is, akik előtted jöttek.
A Sorshelyzet rendezés ebben a mélységben dolgozik: az Örökölt Sorshelyzet feltárja, hogyan öröklődött tovább a női elnyomás mintája az anyai vonalon, az Életút Sorshelyzet pedig oldja azokat a sebeket, amelyeket a Lélek más életekből hozott magával.
A folyamat során a női fájdalom gyökerei átrendeződnek, a múltból hozott terhek feloldódnak, és újra elérhetővé válik az a női energia, amely nem a túlélésből, hanem az önszeretetből születik.
Ez a tér nem küzdelemről szól, hanem a Lélek finom emlékezéséről, hogy mindig is benned élt az a Nő, aki most végre szabadon lélegezhet.
✦ VISSZASZERZETT NŐIESSÉGEM - forrásgyökere
A női lélek akkor tudja megtartani a visszaszerzett fényét, ha a múltból hozott energetikai lenyomatok nem húzzák vissza a régi szerepekbe.
A Sorshelyzet rendezés ebben a térben segít: nemcsak visszahozni, hanem a Forrás gyökerénél megerősíteni a női esszencia tiszta áramlását.
Az Örökölt Sorshelyzet megtisztítja a női vonalon átadott korlátozó mintákat — a szégyen, a megfelelés, a túlélés régi kódjait.
Az Életút Sorshelyzet pedig visszahívja a Lélek saját, feledésbe merült női erejét, és újrahangolja azt az eredeti frekvenciára.
Ez a folyamat nem visszatérés a régi nőiességhez, hanem egy új, tisztább minőség születése. Egy nő, aki már nem mások tükrében keresi önmagát, hanem a Forrásban látja meg újra saját fényét.
✦ NŐ VAGYOK A FÉRFIM MELLETT – forrásgyökere
Amíg a női és férfi energia a múlt terheivel van összefonódva, a kapcsolódás sosem tud tisztán megvalósulni.
A Sorshelyzet rendezés ebben a térben a női–férfi egyensúly gyökérszintű rendezését hozza.
Az Örökölt Sorshelyzet feltárja, hogyan ismétlődtek a családi mintákban az elérhetetlen férfi, a magányos nő, vagy a harcba fáradt kapcsolat történetei.
Az Életút Sorshelyzet oldja azokat a korai döntéseket, amikor a Lélek úgy határozott: „nincs biztonság a nőiességben” vagy „nem vagyok választható.”
A folyamatban a női energia újra a Forrás tiszta rendjébe rendeződik: ahol a Nő újra képes befogadni, elfogadni, miközben megéli a nőiességét a Férfi mellett.
Ez a tér nem párkapcsolati rendezés, hanem az Egységhez való visszatérés Nőként.
Ott, ahol a Lélek felismeri: a szerelem nem történik vele, ő maga a szerelem.
TAPASZTALATOM, AMELYBŐL A FOLYAMAT MINŐSÉGE SZÜLETIK
ღ Több mint 50 éve kezdtem el felfedezni és megismerni a láthatatlan világot, és minden nap egyre mélyebb tisztelettel hajolok meg előtte.
ღ 40 éve kezdtem el tanulni pszichológia órákon a Lélek titkairól.
ღ Több mint 20 éve tudatosan kutatom az Életmátrix® rejtelmeit, és nap mint nap élem azt, amit tanítok.
ღ Már 20 éve élem és tapasztalom vendégeimmel együtt az Életmátrix® Ideal Flow módszerének hatékonyságát és teremtő erejét.
ღ Azok a vendégeim, akik 18 országban élnek és ragyognak kis fénypontként, nem bánták meg a döntésüket, amikor úgy határoztak, hogy a segítségemmel új alapokra szeretnék építeni a nőiességüket, párválasztásukat, párkapcsolatukat, életüket.
ღ Saját és a hozzám fordulók tapasztalatai is megerősítenek abban, mekkora ajándék önmagad és nőiességed szeretetében élni, és milyen segítség ebben az Életmátrix® Ideal Flow módszere.
JELENTKEZÉSED INFORMÁCIÓI
Egészségügyi panasz, tünet vagy betegség esetén kérlek, fordulj orvoshoz vagy egészségügyi szakemberhez.
Az itt bemutatott folyamat nem minősül egészségügyi ellátásnak, terápiának vagy tanácsadásnak,
hiszen egy kísérő jellegű, önismereti és energetikai szemléletű módszer.
A folyamat formája: 2 alkalomból álló, egymásra épülő online találkozás
Időtartam: alkalmanként 2–2,5 óra
Helyszín: biztonságos online térben, élő vezetett folyamatban
Létszám: egyéni – csak Rád hangolva
Befektetésed önmagadba: 77.000- Ft / folyamat
Ezzel a döntéssel egy új életminőséget hívsz be:
ahol az örökölt és saját sorsmintáid és sorsterheid elengednek,
és a Lelked újra a saját útján tud haladni.
Jelentkezésedhez válaszd ki az első alkalom időpontját az alábbi eseménynaptárból.
A második találkozás 2 - 6 héten belüli időpontját az első folyamat során egyeztetjük.
Ha inkább személyes, biztonságos térben szeretnél elindulni akkor a Sorstükör és Életiránytű korrekció segít
visszatérni ahhoz a ponthoz, ahol a Lélek emlékezni kezd önmagára.
→ Itt fedezheted fel az egyéni személyes folyamatot: Sorstükör és Életiránytű korrekció